Újraindult az iskola, hivatalosan is bejelentette a „Digitális Tinik” programját a GVH

2023-ban már 270 – szerzetesrendi fenntartású iskolákban tanuló – diák vett részt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) „Digitális Tinik” kísérleti programjában. A GVH a Szerzetesrendi Iskolák Diákjainak Társáságával (SZITA) együttműködésben indította a kezdeményezést, amelynek célja a tudatos internet-használatra való nevelés, illetve a figyelemfelhívás a digitális térben a gyermekekre leselkedő veszélyekre. A tavalyi évben indult kísérleti program 2024-ben a bejelentéssel hivatalossá válik, újabb iskolák és diákok bevonásával.

Bármelyik iskola jelezheti a csatlakozási szándékát a nemzeti versenyhatóságnak.

A „Digitális Tinik” program célja a gyermekek (minél fiatalabb korban való) tudatosságának felébresztése, az utánajárás és gondolkodás beindítása a digitális tér fogyasztóvédelmi kérdéseivel kapcsolatban, valamint az online térben megadott adataik értékének tudatosítása a gyermekekben.

Az érdeklődő iskolák, pedagógusok a Digitalis_tudatossag@gvh.hu e-mail címen tudnak jelentkezni, illetve kérdéseket feltenni a programmal kapcsolatban.

A Gazdasági Versenyhivatal sajtóközleményét a csatolt dokumentumban olvashatja, illetve online az alábbi hivatkozott linkre kattintva érhető el a GVH honlapján.

<https://gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2024-es-sajtokozlemenyek/ujraindult-az-iskola-hivatalosan-is-bejelentette-a-digitalis-tinik-programjat-a-gvh>