Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) és az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Steiner Attila bejelentette, hogy csökkentésre kerülnek a rendszerhasználati díjak, melynek köszönhetően az áramárak terén is jelentős mérséklődés várható. Az MKIK már 2022. szeptemberében jelezte Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszternek, hogy a magas rendszerhasználati díjak jelentős terhet rónak a vállalkozásokra, majd a GVI-vel és PwC-vel közösen készített kutatásban ismételten felhívtuk erre a figyelmet, javasolva az elosztói díj és az átviteli díj mérséklését. A területi kamarai jelzések nyomán pedig ismételten megküldtük ezen javaslatunkat Lantos Csaba, energiaügyi miniszternek 2023. március elején.
A bejelentés több tízezer cégnek jelent könnyebbséget. A MEKH bejelentése szerint 2024. január 1-jétől a rendszerhasználati díj részét képező átviteli díj átlagosan 30%-kal kerül kevesebbe, míg az átlagosan fizetendő elosztási díjak csökkenése – feszültségszinttől függően – 7-68% közötti mértéket tesz ki. További költségcsökkenést eredményezhet, hogy az energiaárak is mérséklődtek a tavaly őszi-téli időszakhoz képest – így az új áramévre már kedvezőbb áron köthetnek áramvásárlási szerződést a vállalkozások.
A közleményhez kapcsolódóan Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára elmondta, hogy a változás nyomán 2024-től 4 forinttal csökkennek kilowattóránként a rendszerhasználati díjak több tízezer közepes és nagyfogyasztó vállalat számára.
A rendszerhasználati díjak mérséklése mellett pedig az új villamosenergia tárolók 100%-os átvitelidíj kedvezményt kapnak, ösztönözve ezzel a cégeket a rendszerkiegyenlítésben egyre nagyobb szükségű tárolók telepítésére. Ehhez január közepén megnyílik a 62 milliárdos tárolótelepítési pályázat is.
A Portfolio kapcsolódó cikkét ide kattintva olvashatja el.