Tájékoztatjuk, hogy hatmilliárd forint keretösszegű pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállító vállalkozások technológiaváltását, jövőre pedig a Vidékfejlesztési Operatív Programban 750 milliárd forintot irányoznak elő élelmiszeripari fejlesztésre.
Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára ismertette, hogy a 300 millió és 500 millió forint közötti, vissza nem térítendő támogatásra október 12-e és 26-a között lehet beadni a jelentkezéseket, az elnyert támogatás a fejlesztés 70 százalékát is kiteheti, a 30 százalékos önerő egy része pedig hitel is lehet. Elmondta azt is, hogy a 2021-es első Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP BP) sikeres volt, 57 projekt áll megvalósítás alatt 23 milliárd forint értékben. Példaként említette, hogy egyebek közt napelempark, hűtőtárolófejlesztés, gyártósorfejlesztés valósult meg. Az első kiírás sikere is mutatja, hogy a programot folytatni kell – tette hozzá. A most kiírt pályázaton egyebek mellett új eszközök beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására, információs technológia-fejlesztésre, gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzésére, ingatan- és infrastrukturális beruházásra, megújuló energiaforrást hasznosító technológiákra pályázhatnak vállalatok, konzorciumok.
Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerint fontos fejleszteni, hogy hatékonyabbá, modernebbé tegyék az élelmiszeripart, és ehhez a mostani beszállítói pályázat is hozzájárul. Úgy vélekedett: ha növelik a hatékonyságot az élelmiszeriparban, akkor sokkal erősebben lesznek jelen a magyar élelmiszerek a hazai boltokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy tavasszal indul a Vidékfejlesztési Operatív Program is, amely a korábbi 468 milliárd forint helyett 750 milliárd forintot irányoz elő élelmiszeripar fejlesztésre. Az ÉLIP BP pályázatot a Gazdaságfejlesztési Minisztérium felügyelete alatt lévő Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. bonyolítja le.
A programról további információ a információkat a https://neum.hu/elip23/ weboldalon található.