A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát Dr. Fischer Sándor elnök képviselte azon az aláírási ünnepségen, melyet 2023. február 20-án rendeztek meg Budapesten. A helyszínen aláírt megállapodás célja, hogy a térség szereplőivel intézményes kommunikációt teremtsenek annak érdekében, hogy egyes jogszabályok előkészítésébe, valamint a társadalom egészére kiterjedő, egyes szakmai döntések előkészítésébe közvetlenül vonjanak be az érintett széles társadalmi réteg érdekeit megjelenítő, illetve kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó szervezeteket, intézményeket.
Ez is érdekelheti Önt:
Felkészülés a környezetvédelmi kötelezettségekre – Szakmai napok Tolna vármegyében
A Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara – három helyszínen – szakmai napot szervez az új hulladék visszaváltási rendszer, a környezetvédelmi felelősségbiztosítás…
Támogatott részvételi lehetőség külföldi szakmai vásárokon, szakkiállításokon
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmét a 2024. első félévi országos kamarai hálózaton keresztül megvalósuló üzleti delegáció résztvevőjeként – külföldi kiállításokon, vásárokon…
Nemzetközi vásárlátogatások a kamara szervezésében – Beszámoló szakmai tanulmányutainkról
A Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai tanulmányutat szervezett Magyarország két elismert nemzetközi szakvásárára Budapestre, a HUNGEXPO Kongresszusi és Kiállítási Központba.…