2024. május 16-17. között kerül megrendezésre a Deep Tech Atelier 2024, a Baltikum legnagyobb „mélytechnológiai” ipari rendezvénye, amely vállalkozókat, professzorokat és technológiai fejlesztőket, befektetőket, kormányzati és állami szervezeteket hoz össze egy kétnapos konferencia keretein belül.
A kétnapos rendezvény kiemelkedő nemzetközi előadókat, gyakorlati workshopokat és kiváló kapcsolatépítési lehetőségeket kínál az érdeklődők számára, továbbá a vállalatok részére, a regisztrációt követően elérhető online B2B Matchmaking szekciókban is lehetőség
lesz a kapcsolatépítésre.
A Deep Tech Atelier 2024 fő témái a biotechnológia és az űrtechnológia lesznek. Emellett harmadik alkalommal ad otthont a rendezvény az Európai Űrügynökség (ESA) kihelyezett szakmai napjának is, amely az űriparral kapcsolatos vállalkozói és kereskedelmi témákat helyezi majd előtérbe, beleértve az ESA új lettországi üzleti inkubátora által kínált lehetőségeket.
A rendezvényen 2023-ban 54 országból több mint 1000 szakmai résztvevő vett részt, továbbá 5 színpadon 175 előadó tartott szakmai előadásokat. 33 kiállító cég jelent meg a rendezvény kiállítás részén, de ezen felül még 44 Start-up vállalkozás mutatkozott be és több, mint 10 kísérő rendezvényt tartottak.
A szervezők tájékoztatása szerint a Deep Tech Atelier 2024 konferencián idén nem lesznek
külön céges kiállítói standok, de a cégek képviselőit is várják a konferenciára, amelyen a látogatói részvétel ingyenes. A szervező Lett Befektetési és Fejlesztési Ügynökség (LIAA) képviselői jelezték, hogy a vállalati képviselők a regisztrációt követően létrehozhatnak egy
„virtuális expóstandot” a létrehozott saját profilban.
További információk: