Szaktevékenységek – Egyéni védőeszközök
Tájékoztatjuk, hogy megjelent az NGM Munkavédelmi Irányítási Főosztályának a „Szaktevékenységek – Egyéni védőeszközök” című munkáltatóknak, és munkavállalóknak szóló munkavédelmi ismereteket tartalmazó…
Tájékoztatjuk, hogy megjelent az NGM Munkavédelmi Irányítási Főosztályának a „Szaktevékenységek – Egyéni védőeszközök” című munkáltatóknak, és munkavállalóknak szóló munkavédelmi ismereteket tartalmazó…
2025. január 1-jével nagy változás áll be a hazai vállalkozások életében: a földgáz, illetve villamos energia számlájukat ettől a naptól kötelezően…
Tájékoztatjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium az „Együttműködés a munkahelyek biztonságáért” program keretében pályázatot hirdet az együttműködéshez csatlakozott szervezetek számára a „Biztonságos…
A munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2022. március 9-i (EU)…
A Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara – három helyszínen – szakmai napot szervez az új hulladék visszaváltási rendszer, a környezetvédelmi felelősségbiztosítás…
Az Országos Kórházi Főigazgatóság mint középirányító szerv által, az egyajánlatos közbeszerzési eljárások számának visszaszorításának érdekében elrendelt intézkedései alapján tájékoztatjuk , hogy…
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a tajpeji Magyar Kereskedelmi Irodával együttműködésben tisztelettel tájékoztat a 2024. április 15-17. között megrendezésre kerülő ASUS…
Az ESPON 2030 Program 7. hírlevelében számos európai kutatásról és célzott elemzésről szóló pályázati felhívás szerepel. ESPON 2030 Hírlevél_No. 7
A Magyar Közlöny 2024. évi 19. számában megjelent a nemzetgazdasági miniszter 7/2024. (II. 22.) NGM rendelete az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges…
Tájékoztatjuk, hogy a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács (továbbiakban: a Tanács) 2024. február 20-ai ülésén 18 logisztikai…
Figyelmébe ajánljuk az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány „Európai gáz- és áramkörkép: Továbbra is Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági gáz és áramár” című…
2025-től bevezetésre kerül a kötelező elektronikus számlázás, mely a villamosenergia és a földgáz szektort fogja érinteni. Az általános bevezetéséről jelenleg még…
Idén is elindult a „#MUTIHOLDOLGOZOL 2024”-FELHÍVÁS, melyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkaerőpiaci programja, a Balansz Program hirdetett meg. Együttműködésre szeretnénk felkérni Önöket,…
A Belügyi Alapok keretében megjelent 14 db pályázati felhívás, amelyek az alábbi linkekről érhetők el. Belső Biztonsági Alap Plusz BBA…
A Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai napot szervez a Környezetvédelmi felelősségbiztosítás és az Egészségbiztosítás, mint a dolgozói elköteleződés növelésének eszköze…
Figyelmébe ajánljuk az NGM Munkavédelmi Irányítási Főosztályának tájékoztatását az építőgép-kezelői jogosultságokról szóló tájékoztató kiegészítéséről.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben is együttműködő partnerként vesz részt az idén 10 éves PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét megrendezésében, ezzel is támogatva az…
Kinek kötelező a környezetvédelmi felelősségbiztosítás? A 271/2023 (VI.29.) kormányrendelet alapján 2024. január elsejétől környezetvédelmi felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, ha az Ön vállalkozása hulladéktermelő, vagy hulladékgazdálkodó.
A mikro-, kis-és középvállalkozások érdekeit képviselve, az Európai Bizottság javaslata kötelező, legfeljebb 30 napos fizetési határidőt írna elő a vállalkozások közötti…
Figyelmébe ajánljuk a STAR II Konzorcium által „A GDPR egyszerűen kis-és középvállalkozások részére” címmel összeállított kézikönyvet, mely azzal a céllal született,…
Az MLBKT hagyományaihoz híven idén is meghirdeti szakmai díjait, melyekkel minden évben több kategóriában szeretné elismerni a tehetségeket, a szakmai kiválóságokat…