Szellemi Tulajdon Világszervezet (WIPO) Global Awards 2024 versenye

  1. március 31-ig lehet jelentkezni a Szellemi Tulajdon Világszervezet (WIPO) Global Awards 2024 c. versenyére.

Az ipari díj – amelyre a nevezés díjmentes – olyan kis-és középvállalkozások, valamint startupok számára nyitott, amelyek működésük során kihasználják a szellemi tulajdonban rejlő lehetőségeket és hozzájárulnak, illetve potenciálisan hozzájárulhatnak a fenntartható fejlődési célok megvalósulásához.

A pályázók megkötés nélkül bármely szektorban tevékenykedhetnek: pl. mezőgazdaság, technológiai szektorok vagy a kreatív iparágak, s a szellemi tulajdon bármely formáját használhatják a szerzői jogoktól a védjegyeken és szabadalmakon át a földrajzi árujelzőkig.

A szakértői zsűri összesen 7 győztest választ ki, akik meghívást kapnak a 2024 júliusában, Genfben megrendezendő díjátadóra, és akik egy mentorprogramban vehetnek részt, ahol személyre szabott program keretében segítik őket szellemi tulajdonuk még hatékonyabb hasznosításában.

A versennyel kapcsolatos bővebb információ a hivatalos weboldalon érhető el.

Jelentkezni ide kattintva lehet 2024. március 31-ig.

 

További információk

global.awards@wipo.int