Sikerrel zárult a kamara fenntarthatósági szemléletváltozást célzó programja

Közel háromszáz hazai kkv és nagyvállalat vett részt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara úttörő kezdeményezésében, amely a vállalkozások fenntarthatósági szemléletformálását tűzte ki célul, egyedi mentorálási program formájában. A projekt záróeseményére december 7-én, szerdán került sor, ahol az elért eredményeket a program vezetője, Dr. Mezősi Balázs ismertette.

Dr. Mezősi Balázs, a program szakmai vezetője a program záróeseményén az eredményeket ismertető előadásában elmondta, a hazai vállalkozások 99,9%-a tartozik a kkv-k közé, nemzetgazdasági hozzájárulásuk és munkaadói szerepük ezáltal jóval magasabb a véltnél. A fenntarthatósági szemlélet elsajátítását célzó program szemléletbeli és eszközbeli segítséget egyaránt nyújtott a résztvevőknek: kézikönyv, szakmai csoportos mentorálások, céglátogatások, akciótervek és aktív mentori segítségnyújtás formájában.

kép

(Fotó: MKIK)

Az Országos Vállalkozói Mentorprogramot Dr. Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapítója és tiszteletbeli elnöke is méltatta a záróeseményen. Felhívta a figyelmet az üzleti világban egyre inkább szükségessé váló gyors alkalmazkodóképességre és a tudásszerzésre, mint a talpon maradás zálogára. A mostani mentorprogram és az ehhez hasonló szemléletformáló megoldások pedig szükséges és hasznos formái a tudásátadásnak és végső soron hozzájárulnak ahhoz, hogy újra keretek közé tudjuk szorítani az emberiség globális erőforrásfogyasztását.

kép

(Fotó: MKIK)

A PMKIK részéről Kertész Balázs előadásában a fenntarthatóság trendjeiről és ezek okairól, valamint az uniós és a hazai energiatermelési és fogyasztási helyzetről nyújtott átfogó képet.  A környezetvédelmi bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az adottságok alapján jelentős, még kiaknázatlan lehetőségeket rejt a megújuló energiaforrások fokozottabb használata is.

kép

(Fotó: MKIK)

A záróeseményen a mentorok és a mentoráltak is felszólaltak szakmai kerekasztal-beszélgetések formájában. A mentorok tapasztalata szerint a fenntarthatósági szemlélet beépítése a mindennapi gyakorlatba a közvélekedéssel szemben nem kerül feltétlenül plusz pénzbe. A szemlélet, hogy fenntartható módon tervezik a termékeket és szolgáltatásokat, megtérül, így maguk is bátorítják a kkv-kat a megszerzett tudás használatára. A mentoráltak véleménye szerint pedig példaértékű megoldásokat láttak a nagyvállalatoknál, ami a hulladékhasznosítást, energetikai megoldásokat, gyártásoptimalizációt vagy akár a munkavállalók szemléletformálását illeti. Az eredmények inspirálóak voltak számukra, a megszerzett tudást ráadásul ők maguk is tovább tudják adni partnereiknek, megbízóiknak, ennek segítségével pedig még gyorsabb ütemű lehet a teljes szektornak és a környezetnek egyaránt kedvező szemléletváltozás.

Az Országos Vállalkozói Mentorprogramról

A kamara közel öt éve indította útjára a hazai kkv-kat támogató Országos Vállalkozói Mentorprogramját. A projekt keretében mintegy háromezer vállalkozás cserélt tudást és tapasztalatot a beszállítóvá válás, a külpiacra lépés, az üzleti, pénzügyi fejlődés, illetve az utóbbi fél évben a fenntartható működés terén. A program célja az volt, hogy mentorálás útján olyan fenntarthatósági ismereteket adjon át a résztvevő kis- és középvállalkozásoknak, amely által érvényesülhetnek a fenntarthatósági szempontok a működésük során és amelyek új elemekkel gazdagíthatják a tudatos döntéshozatalt.

A Fenntarthatósági Vállalkozói Szemléletformálás elnevezésű alprogramban az elmúlt fél évben 46 mentor és 248 mentorált vállalkozás vett részt, nagyon magas elégedettség mellett. A projektre további igény is mutatkozik a visszajelzések szerint. A szakpolitika pozitív véleménnyel van a programról, így a szakmai vezető szerint a tapasztalatokat is beépítve egy még inkább testre szabott szolgáltatáscsomaggal tudnák folytatni a projektet a jövő évben, amennyiben támogatást kapnak hozzá. Záróbeszédében Dr. Mezősi Balázs a nyitottságot mutató mentoráltak mellett a programra időt és energiát fordító mentorok munkáját is kiemelte, hiszen az ő támogatásukkal lett igazán gyakorlatias a program.