Forradalom az autómosás piacán

Az Európai piacon elsőként debütál, Ázsia és Amerika után 8 évvel lemaradva, a legmodernebb érintésmentes önkiszolgáló autómosó, az Olea.

Az autómosók telített piacán ez újdonág lehet, amellyel a befektetők kitűnhetnek a tömegből és versenyelőnyhöz juthatnak.

Tudta, hogy a hagyományos kézi, önkiszolgáló autómosó és a gépi, kefés mosó után megjelent egy új technológia hazánkban is, mely ötvözi a gépi mosók kényelmét és az önkiszolgáló mosók karc – és érintésmentességét?

Az önkiszolgáló autómosás ugyan egyszerűnek tűnik, de mégiscsak tudást, tapasztalatot igényel, ráadásul vizesek lehetnek az ügyfelek, rájuk fröccsenhet a sár, nem kényelmes, hiszen ki kell szállni az autóból.

Az Oleával az ügyfeleknek nem kell nyomon követnünk, melyik program melyik után következik, vagy éppen mennyi időt kell várni két folyamat között. Nem kell tudniuk, hogy nyáron hűteni kell az autó fényezését, vagy éppen hogy mennyi a habozás behatási ideje.

Sőt, a piszkos autó minden manapság megszokott szolgáltatást megkap az Oleatól: előmosó, bogároldó, vegyszeres tisztítás, színes habozás, waxolás és a ventilátoroknak köszönhetően légszárítás, mely szinte teljes szárazságot eredményez.

Mindezt a legmodernebb Olea Érintésmentes Autómosó elvégzi az ügyfelek helyett, miközben az autóban ülve élvezik, élményként, kényelmesen azt a pár percet, amig a tisztítás tart. Tiszta és száraz autóval nagyon olcsón hajthatnak is tovább, karcolások nélkül, mindezt 1500-2500 Ft-os áron.

Az Olea Érintésmentes Autómosó technológia, nem csak a legújabb trend és fejlesztés, mely kiváltja és forradalmasítja a jelenlegi autómosási szokásokat, de emellett automatizálja, kényelmesebbé is teszi mind üzemeltetés mind felhasználói szempontból is a mosást. Továbbá mindezt áram és víz felhasználásával, töredék üzemeltetési díjért a jelenlegi technológiákhoz képest!

A forradalom elkezdődött az autómosás, tisztítás területén, mely új korszakot nyit minden autós számára!

Ha többet szeretne megtudni az Oleáról vagy szeretné kipróbálni, keresse bizalommal az Olea munkatársait.

Magyar Nikolett 

Értékesítési vezető

+36 20 455 4272

info@oleacarwash.hu

Varsányi Szilárd

Szakmai vezető

+36 30 653 5232

info@oleacarwash.hu

Olvasson tovább az OLEA Autómosóról

oleacarwash.hu

 

Olea_2022-2 tájékoztató letöltése